Organizer hiány
macintosh, orgainzer, rrd
Amióta csak van itt nekem az iMac azóta kínlódok egy normális feladatszervező nélkül. Ott volt nekem a Linuxon a Korganizer a tökéletes megoldás a problémámra. Sok kisebb és pár nagyobb project fut nálam egyszerre, kell a hierarchikus feladat kezelés, de e mellett szükségem van arra is, hogy lássam, hogy az adott napon miket kellen megcsinálnom függetlenül attól, hogy melyik project része az adott feladat.
Próbálgatom, gyűrögetem az iGtd-t, de nincs neki egy napi / heti nézete amin látnám, hogy mik várnak még rám. Ugyan bele lehet rakni az iCal-ba, de nálam néha annyi van, hogy kiszorítja a lista az iCal teljes naptár nézetét, és nem lehet scrollozni, mert azt kedvesen nem építették bele.
Sokat keresgéltem, hogy hátha életre lehet kelteni a Korganizert Macen. Semmi, semmi. Aztán egyszer csak találtam egy oldalt ami azt mondta, hogy lehet. Szépen letöltöttem a telepítőt 4 nap alatt. Így jár az ember ha valami olyat próbál torrenten leszedni amit 10-en osztanak meg. Aztán szépen és gond nélkül fel is installáltam.
A gond csak az, hogy amint be akarok írni egy faladatot rögtön lefagy. Így meg elég nehézkes használni. Egy hete próbálgatom és végül feladtam. Már csak az a kérdés, hogy sikerül meggyőznöm a főnököt, hogy mégiscsak jobb lenne nekem vissza a Linux, és hiába várta sehogy se sikerül megszeretnem a Macet, vagy egyszer csak a fejemre borul egy-két ilyen 100 ezres felejtés.
Szurkoljatok!
Ez a bejegyzés rrd billentyűzetéből potyogott ki 2007 augusztus 17. napján 08:05:31-kor. Eddig 1,249 olvasást ért meg. A visszajelzéseket nyomonkövetheted ezzel az RSS feed-el. Véleményt nyilváníthatsz, vagy trackbackolhatsz a saját oldaladon.




