‘blog’ cimke archívum
Magyar szabadúszók piactere
blog
Egy induló webes projektről szeretnék itt néhány szót szólni ami nálam a “na végre valahára” kategóriába esik. Sok olyan oldal létezik amely webes munkák kiközvetítésével foglalkozik, de eddig magyar nyelven nem volt igazán életképes megoldás. Most itt a hunlance.com »»
2010 május 16. 12:00:01 / 1,098 olvasás / 7 vélemény
Hol vagytok magyar webes szakemberek?
üzlet, blog
Egyre inkább visszatérő probléma számomra, hogy itthon Magyarországon valahogy nem szokás, hogy a webes szakemberek kilépjenek az ismeretlenségből, vagy a cégük árnyékából és megjelenjenek a köztudatban mint egy (szak)ember. Egyrészt értem a miértet, másrészt azonban nagyon nem. Tudom, hogy sok olyan webes szakember van aki hónapokra előre be van táblázva és több jó munkaajánlatot is kénytelen idő hiányában elutasítani. Azonban azt is tudom, hogy nem mindenki van így. »»
2010 január 5. 17:32:42 / 1,398 olvasás / 16 vélemény
Egy év egy bejegyzésben 2009
blog, rrd
Webmánia visszatekintő a 2009-es évre. Megjelent 55 bejegyzés amely ha nem is egyenletesen de valahogyan csak kiadja a heti egyet. Két bejegyzés lépte át a 10.000 olvasást, mégpedig az URL átírások, Apache mod-rewrite és a Trackback, pingback megatöbbi, sőt egy harmadik (mégpedig pont az ami rólam szól, az Rrd, ami nagyon megtisztelő) is közelíti. Meghaladtuk az évben a 100 ezer oldalletöltést, és 230-ról 460-ra emelkedett azok száma akik megtisztelnek azzal, hogy követik a blog RSS csatornáját. »»
2009 december 31. 19:16:56 / 796 olvasás / nincs vélemény
Blogbejegyzés 2012 december 31
blog, humor
Egyre-másra jelennek meg webes várakozásokról szóló cikkek mindenfelé és sokuk elég gyorsan valóra is válik. Azon gondolkoztam, hogy ha esetleg 2012-ben mégse tör ki a világvége akkor miről fogunk írni az év végén. Íme rrd éves webes visszatekintője a 2012-es esztendőre. Ha másként látod a jövőt írj egy bejegyzést ugyanezzel a címmel és küldj egy trackback-et! »»
2009 december 15. 19:23:55 / 955 olvasás / 4 vélemény
Prezi
blog, miaz
Nemrégiben tartottam egy előadást (nem webes témában) és prezentációs eszközként a Prezi-t választottam. A magam részéről nagyon szeretem a Prezit, és mindig meglepődök, hogy habár magyar fejlesztésről van szó mennyire nem ismerik itthon. »»
2009 október 20. 16:08:19 / 1,531 olvasás / 10 vélemény
Jelszóválasztási szokásaink
biztonság, blog
Mert a usereket nem is érdekli, hiszen nem gondolják, hogy bármi, mások számára is értékes információkkal rendelkeznek. Mert nem gondolják, hogy támadás célpontjává válhatnak. Mert úgy gondolják, hogy az 123 kellőképpen rafinált. Mert mi fejlesztők hagyjuk, hogy a userek makacsul felelőtlenek legyenek. És mert a megrendelők a biztonságot képtelenek ellenőrizni. Na, ezért születnek olyan webalkalmazások amelyeken akkora biztonsági rések vannak amin egy kamionnal is be lehet hajtani. »»
2009 szeptember 25. 14:20:26 / 2,866 olvasás / 11 vélemény
Usability vs user
blog, vs
Szerencsére itthon is kezdenek felértékelődni a weblapok / webappok használhatósági szempontjai. No nem a pár milliárdos állami pénzekből épülő szörnyek esetében, hanem olyan oldalaknál vehető észre a usability irányába történő változtatgatások vonala akik pénzt akarnak csinálni. A usability vagy használhatóság nem szabadna, hogy kérdés legyen még 2009-ben. Azonban az is megfigyelhető, hogy bizonyos aspektusai túlhangsúlyozattá kezdenek válni. Lenne pár lapszélre való megjegyzésem. »»
2009 augusztus 3. 16:50:39 / 1,390 olvasás / 4 vélemény
Twitter mi ez, miért, hogyan: a használati útmutató
blog, miaz, twitter
Kitört a pesti twitter-láz, – twitter, twitter, twitter-láz. Mindenki őrült twittet ráz, – twitter, twitter, twitter-láz. A láz ellenére kezdő twitterezők nem sok információt tudnak begyűjteni arról, hogy hogyan álljanak is neki. Ugyan ezen már próbáltam enyhíteni itt, itt, meg itt, de egy kifejezetten induláshoz szükséges leírás eddig nem volt. »»
2009 június 19. 12:19:00 / 4,132 olvasás / 12 vélemény
1 millárdan a közösségi oldalakon
blog, közösség, web
Az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg olyan előrejelzések amelyek a web következő fázisát – ha úgy tetszik a web 3-at – egyértelműen a közösségi oldalakhoz kötik. Annyi bizonyos, hogy már most is érezhető hatást gyakorolnak a webre a különböző közösségi oldalak, és erőteljesen befolyásolják az internet használatát. Mi sem jobb bizonyíték erre a trendre mint a google wave amely biztosan nagyon nagyot fog robbanni. Praktikusan minden közösségi szolgáltatás exponanciális növekedést tud produkálni, azaz viszonylag hosszabb bevezető időszak után képesek megsokszorozni a felhasználóik számát hihetetlenül rövid idő alatt. Akkor mire számítsunk? »»
2009 június 3. 12:00:29 / 1,837 olvasás / 3 vélemény
Őket követem a twitteren
blog, rrd, twitter
Wyctim indítványozta, hogy írjuk meg, hogy ki az az 5 twitter felhasználó akit legszívesebben követünk valamilyen oknál fogva. Mivel egy ilyen lista jól jöhet mind a kezdő mind a haladó csiripelőknek (persze a twitteverest mellett) íme az én listám, tessék nézelődni. Aki meg rám kíváncsi hát én is itt vagyok: @rrd »»
2009 május 16. 10:00:36 / 1,319 olvasás / 3 vélemény
Munka, pénz és a twitter
blog, twitter, web2
Az elmúlt 2 hónapban majdnem megduplázódott a hazai twitter felhasználók száma. Habár sokan erősen vitatják, hogy van-e értelme az egész szolgáltatásnak most már nem csak nemzetközi hanem hazai viszonylatban is kezd figyelemreméltó felhasználói bázist és növekedést produkálni. Márpedig a sok ember egy helyen szituáció általában megmozdítja azoknak a fantáziáját a kommunikálni vagy éppen üzletet csinálni akarnak. A múltkori közösségi keresésről szóló bejegyzésem után azon gondolkoztam, hogy milyen területekre fognak még a közösségi szolgáltatások befolyni. Első körben munkatársak felkutatásával próbálkoztam. »»
2009 május 14. 12:24:56 / 1,414 olvasás / 5 vélemény
Funkcionális weblap építés
blog, fejlesztés, web
Keresgéltem a neten valamiféle fogódzkodó után, egy olyan leírás után amit ajánlhatnék azoknak akik szeretnének maguknak egy weblapot. Sajnos nem igazán találtam semmit ami a “weblapot akarok”-tól eljuttatna bárkit egy konkrét terv kidolgozásához. Az igények általában nem körvonalazódnak rendesen és nem jól körvonalazott igényekre nehéz jól működő (értsd sikeres / jövedelmező) weblapokat létrehozni. Ezért a saját és minden webfejlesztő érdeke, hogy elérhető legyen erről valamiféle leírás. Hát tessék! »»
2009 április 20. 15:46:01 / 1,455 olvasás / 3 vélemény
Közösségi keresés
blog, termékek, twitter
Többen is pedzegették már azt a témát, hogy várhatóan a keresések és a minőségi tartalom felderítésének egyik fontos eszközévé fognak válni a közösségi terek. A hogyan egyelőre még nyitott de mostanában sorra születnek olyan alkalmazások amelyek ezt a vonalat kívánják erősíteni. Az erősítésbe én is bekapcsolódok a twitteveresttel. »»
2009 április 11. 16:36:45 / 900 olvasás / 3 vélemény
Mellélőttek
blog, humor
Minden weblapra kerülnek emberek akik teljesen mást keresnek. Persze egyből lepattannak, de időnként nagyon szórakoztató tud lenni, hogy milyen keresőszavakkal jutnak el hozzám, illetve látni azt, hogy emberek miket képesek beírni egy keresőbe. Itt a listám azokról a lehetetlenségekről amikkel az utóbbi időben hozzám kerültek. »»
2009 március 31. 11:00:34 / 1,005 olvasás / 3 vélemény
A legolvasottabb magyar webes blog
blog, web
Ha a webmánia podcast lenne most énekléssel kezdenék. “Fárasztó sportág a blogvadászat, pihenni közben nem lehet. Ez is kell hozzá, az is kell hozzá, ugye, emberek?” Azt hiszem sokan küzdünk azzal, hogy megtaláljuk azokat a forrásokat ahonnan rendszeresen szeretnénk új infókat kapni. Sok módszer létezik, de mindig ott a de. »»
2009 március 24. 18:22:09 / 1,409 olvasás / 13 vélemény
Rendszerátépítés futás közben
blog, fejlesztés
Adott egy rendszer 1-2 ezer vásárlóval. A rendszer lassú, nehézkes, rugalmatlan és olyan biztonsági lyukak tátonganak rajta amin egy elefánt is átférne. Valamit tenni kell, de egy futó rendszer átépítése nem egy könnyű hadművelet. A megrendelőnek azt mondtam, hogy kb olyan mintha beülnénk egy Zsiguliba, elindulnánk Pestre és menet közben átépítenénk az autót egy Audivá. Ja igen, megállni nem lehet és amint kicseréltünk egy alkatrészt máris használni akarjuk. »»
2009 március 19. 12:34:09 / 2,588 olvasás / 5 vélemény
Lefekszenek a weblapok a nagyoknak?
böngésző, blog
Kezdetben egy oszloposak voltak a honlapok. Igen, még azokban az időkben amikor külön html fájlokkal dolgoztunk és alig akadt böngésző aki tudott volna valamit kezdeni egy css-sel. Nem volt kérdéses, hogy mekkora felbontásra optimalizáljunk, mert nem igazán volt mit optimalizálni. Most viszont már más a helyzet. Terjednek a széles monitorok. Optimalizáljunk rájuk? »»
2009 március 3. 09:30:11 / 1,318 olvasás / 7 vélemény
Mit is ír a hogy is hívják
blog, web
A blog az blog. Megvan a saját helye, műfaja, hangulata. A blogot nem csak a régvolt stréberek olvassák, mégis előbukkannak a semmiből olyan kritikák, javaslatok amelyek arra késztetik az embert, hogy változtasson. Ne vegye senki zokon, a magam részéről nagyon értékelem, ha valaki veszi magának a fáradtságot és ír egy hozzászólást valamihez. Akkor is ha valami hibára hívja fel a figyelmet. Mert ettől blog a blog. Van valami azonban amin meglepődtem. »»
2009 február 23. 12:00:42 / 1,062 olvasás / 16 vélemény
IE6, a legfolyamatosabb böngésző
blog, explorer
Webfejlesztőként kötelező szórakozásnak tekintem a különböző statisztikák bámulását. Az egyik rendszeres stat amit megnézek a W3C böngésző statisztikája. Mondjuk úgy, hogy ezeket a számok alapján gyúrom össze az “átlagos felhasználót”. Persze a táblázatok nem mindig láthatóak át könnyedén, ezért most gyártottam a számokból egy mindenki számára könnyen érthető grafikont. Az ábra 2006 januártól mostanáig mutatja a használt böngészők megoszlási arányát. »»
2009 február 19. 20:25:11 / 2,064 olvasás / 9 vélemény
Nem lehetsz elég gyors
blog, web
Néhányan úgy gondolják, hogy mivel a legtávolabbi ürgelyukakban is természetes most már a széles sávú internet nem érdemes túlságosan aggódni az oldalak méretén, sebességén. Hagy cáfoljak rá ezekre a véleményekre több oldalról is a számok tükrében. »»
2009 február 6. 12:00:36 / 802 olvasás / 3 vélemény
Hogyan tároljunk jelszavakat?
blog, rrd
Webes aktivitásaink egyik kényelmetlen de el nem hagyható eleme a jelszavak és felhasználónevek kezelése. Különböző szolgáltatások belépéshez vannak kötve és ilyenkor kénytelenek vagyunk egy felhasználónév – jelszó páros megadására. Persze ahogy növekszik a használt szolgáltatások száma növekszik a megjegyzendő jelszavak mennyisége is. Erre a problémára pedig ki kell találni valamit. »»
2009 február 2. 13:34:01 / 1,147 olvasás / 15 vélemény
Megeszi a Live Search a Google-t?
blog
A Google Analytics alapján a WebMánia látogatói amennyiben keresőkből érkeznek úgy jó 95% körül a Google keresőjét használják. Ez a fele számomra nem egy meglepő. Olyan ige van angolul, hogy google, magyarul is mondjuk, hogy googlizz rá. Se angolul se magyarul nem mondjuk, hogy yahúzz, ez azért jelent valamint. Ehhez képest az utóbbi két hétben úgy néz ki a FireStats szerint, hogy 50 %-ra feljött a Live Search. »»
2009 január 21. 12:00:23 / 577 olvasás / 2 vélemény
Blogológia
blog
Pár éve még senki sem tudta, hogy mi az a blog. Helyesebben azt kellene inkább mondanom, hogy nem tudtuk, hogy mi az mert nem is létezett egyáltalán. 1999-re teszik a fogalom megszületését, és 2001-2002-re a blogolás általános elterjedését. Mára komoly fogalommá vált több milliós közösségekkel felébresztve az internetet Csipkerózsikás álmából. »»
2009 január 19. 12:00:34 / 728 olvasás / 4 vélemény
Egy év egy bejegyzésben
blog, rrd
Elég jól sikerült a 2008-as évem és most, hogy beleugrok a 2009-esbe össze kellett számolnom magamban, hogy mivel is töltöttem az elmúlt évet. Egy év eseményei egy bejegyzésben. »»
2009 január 4. 12:00:29 / 1,240 olvasás / 3 vélemény
Szilveszteri buli
blog, rrd
Több mint 10 éve nem éppen lazulással töltöm a szilvesztert de az idei (illetve tavalyi) kissé még így is megviselte az idegeimet. Délelőtt egy email fogadott, hogy betörtek a szerveren az egyik weblapra. Kicsit később kiderült, hogy valójában többre is. »»
2009 január 1. 17:49:57 / 565 olvasás / 1 vélemény

