Látogatottság a keresőkből

Doransky azt írja a Ne bízz a Google-ben című bejegyzésében, hogy vannak emberek akik büszkék arra, hogy az oldaluk látogatottsága 85%-ban keresőkből jön. Első lendületemben akartam írni oda egy hozzászólást, de túl hosszúra sikeredet, hát lett belőle itt egy trackback.

Az említett bejegyzésben le is van írva, hogy ez a megközelítés több sebből is vérzik.

Egyrészt az, hogy a látogatók nagy része keresőkből jön az csak azt jelenti, hogy a SEO jól sikerült. Nem jelent értékes tartalmat, nem jelent minőségi vagy népszerű szolgáltatást vagy terméket. Csupán annyit jelent, hogy a SEO jó lett.

Sokan azt mondják, büszkének kell lenni, hogy a Google-ből érkező találatok adják a látogatottság 80-85%-át. Frászt kell büszkének lenni.

Másrészt ha a kereső modell változik akkor az oldal bukik.

Harmadrészt, ha a látogatók 15%-a érkezik más forrásból, akkor feltételezhető, hogy ennél kevesebb a visszatérő látogatók aránya. Egy weboldal visszatérő látogatók nélkül, hát olyan mint egy étterem visszatérő látogatók nélkül. Ha egy étterem azzal büszkélkedik, hogy “Aki egyszer betért hozzánk az nem jön többet” – nem feltétlenül jelent sok jót.

Persze ha nincsenek látogatóink a keresőkből, akkor az még nagyobb baj.

Nemrégiben átdolgoztam egy weboldal több rétegét is, köztük a SEO-t is. Az átalakítás előtt a látogatók 15%-a jött keresőkből és a keresések 90%-a a cégnévre keresett rá. Ez röviden azt jelenti, hogy nagyrészt olyanok akik a google-ba írták be a weboldal címét a böngésző címsora helyett. Persze a miértre is gyorsan megtaláltam a választ. A cég vegetáriánus ételek házhoz szállításával foglalkozik, de ez sehol sem volt leírva a honlapon. No így nem csoda, hogy ha valaki keresett is rájuk nem találta őket meg.

A keresők fontos szerepet játszanak az üzleti modellben, legalábbis annak a kezdeti szakaszában. A kereső arra jó, hogy új látogatókat hozzon, vagy a régieknek mintegy emlékeztetőül szolgáljon, segítsen megtalálni amit direktbe keresnek. De ennyi. Ezután ha a látogató már az oldalunkon van, akkor csak a saját webes üzleti stratégiánk lesz az ami megfogja őket és visszalátogatásra, vagy vásárlásra ösztönzi a felhasználókat.

Persze most gondolom páran azt várják, hogy valaki majd jól megmondja, hogy a keresőkből legyen 34,7%-os látogatottságunk és az na akkor hú de nagyon. Biztosan van egy sáv ami még azt garantálja, hogy akik ránk kíváncsiak azok megtalálnak, és akik megtaláltak azok képviselnek egy akkora tömeget, hogy kibillentik a másik irányba a látogatottsági arányokat, de egy fix szám biztosan nem létezik. A webes világban sincsenek abszolút számok. Attól függ, hogy mit ad az oldal, mit akarunk elérni vele és hogyan.

De 85 az sok. Legalábbis általánosságban az.

8 thoughts on “Látogatottság a keresőkből

  1. Ez már életrevalóbb megközelítés Dorasnky-nál, persze vitázni mindennel lehet. Sőt nem kizárt, hogy holnap a mai véleményem kell ellenkezzek.

    Loong Tail

    ui.: a Readeremben a helyed!

  2. A vega oldal látogatottsága valószínű növekedni is fog, mivel az oldal most sokkal jobban olvasható. Köszönhető a táblás megjelenítés lecserélésének is. Ha SEO sempontból semmit nem csináltál volna, akkor is célt érsz, csak lassabban (de nem feltétlen).

    Másik:
    Egy oldalamnál WordPress mocit használtam, durva nagy fogalmat produkált (kapásból, még senki nem ismerte), de lecseréltem a saját cuccosra, mert nem értettem annyira hozzá. A látogatások 1/3-ra csökkentek. Nem azért mert rosszabb a saját cucc, hiszen a tartalom marad és a megjelenítés sem rosszabb. Véleményem szerint a WordPress a robotokat rendesen megkergeti az oldalon. Így a statisztika sem lehet valós.

    Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban?
    Használsz más statisztikai rendszert is?

  3. Doranksy posztjaihoz kár is hozzászólni.

    Önmagában nemhogy a 85% nem jelent semmit, de az sem, hogy jól van-e „seozvan” a site, vagy sem. Tucatnyi tényező határozza meg, hogy egy honlap mikor tekinthető sikeresnek – legfőbbképp annak marketing céljától. Az éttermes példád azért nem állja meg a helyét, mert adott típusú szolgáltatóknál (pl. fogászati vagy plasztikai szalon) éppen az jelenti a sikert, ha nem jön újabb és újabb kezelésekre. Aki egyszer látogató volt (és konvertálódott), nem feltétlenül fogja újból fel keresni az oldalt, de ez önmagában nem jelent semmit.

    Érvelni azért nem nehéz ebben a témában, mert a – Doransky által – felvetett téma hülyeség. Ha a Google változtat, attól egy minőségi site nem fog sem előrébb kerülni, sem hátrébb. (Mégha valamennyit igen is, ettől nem fog csődbe menni, lévén elsősorban a site pozicióját a versenytársak határozzák meg.)

  4. Szerintem igenis jó, ha 85%-ban a keresőkből jön a látogató. Persze nem mindegy, hogy milyen site-ra értjük ezt. Egy vendéglő honlapját nem nézem meg minden nap, mert minek? Ha kommunikálni akar velem, akkor csináljon rss feed-et vagy hírlevelet. Viszont ha nem tudom a pontos cimét az étteremnek, akkor igenis dobja nekem ki a kereső a weboldalát, hogy megnézhessem.

    Tulajdonképpen a social network siteoknál fontos csak istenigazán, hogy legyen visszatérő látógató (vagy community építő siteok, pl forumok, stb). Vannak kivételek, de a világ weboldalainak 90%-ánál nem számít, hogy visszatérő-e a látogatú vagy új. A visszatérő látogató csak neked megnyugvás, ami jelzi hogy olyat tettél le az asztalra, ami érdekli a népet, de ha elmenne mind egy jönne helyette ugyanannyi új, nem osztana-szorozna semmit.

  5. Long Tail: Köszi

    Szándokán: Használtam mást is, most a google analytics a nyerő. Mivel a látogatás fogalma nem egyértelműsíthető a neten minden statisztika mást fog mutatni.

    slink: Igen én is azt írtam, hogy a szolgáltatás formája és a célja befolyásolja, hogy az a % mikor a legjobb. Doransky meg nem a minőségi siteokról írt, hanem egy elvről, hogy egy üzleti model kidolgozásánál hogyan viszonyuljunk a keresőkhöz.

    Fakabát: ezzel nem értek egyet mint ahogy fent le is írtam. És még egyszer itt egy üzleti model kidolgozásáról van szó, nem egy kokrét weblapról felhasználói szempontból.

  6. Tényleg attól függ, mi a weblap célja.
    (sokan elfelejtik, hogy van neki, nem csak azért, hogy legyen már nekünk is 🙂 )

    Ha pl webshop napi terméket árul, ami “t” idő alatt elfogy akkor a fő szempont a visszatérő, aki “Józsi szokásos heti csomagja mehet!” típusu ügyfeleket szeret.
    Ha azonban a termék _tartós_ (megveszi, beszereli, két év garancia és használja évekig gond nélkül) a weblap gazdája az új arcoknak jobban örül.
    Ahol a “termék” maga az oldal (olvasnivaló) a tartalom frissessége tartja meg a látogatót.

    Új oldalnál tényleg előnyös a nagy kereső találat, de itt meg a relevancia jön be (zsíros kenyér-re a 7. az egyik kezelt oldalam 🙂 témába vágó?.

  7. Lacy: Jelenleg 23%, de egyrészt SEO szempontból még kevés idő telt el, másrészt az átalakítást még folytatni kéne, csak a cég gondolkozik, hogy merre is tovább.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük